RRS

Real Reality Show

2017-től Küldetés! 4 nap, 4 kihívás!

RRS = Real Reality Show. Az igazi valóságshow!

A ChrisTeens egy evangéliumi keresztény tinédzser mozgalom. A Magyar Pünkösdi Egyház országos tinédzser missziója, amely közel 16 éve működik.

A Christeens misszió kezdeményezése az évente megrendezésre kerülő RRS akadályverseny (az angol Igazi Valóság Show rövidítésből), mely lehetőséget nyújt minden résztvevő tinédzsernek, hogy a sporton, játékon keresztül segítsen más, nehezebb helyzetben élőkön vagy beteg embereken.

christeens tábor rrsRRS támogatói rendszer lényege, hogy a Christeens táborban résztvevő fiatalok ismerőseiket kérik fel önmaguk szponzorálására, csak így vehetnek részt az akadálypályán a játékos sportnap délutánja során. Ekkor a teljesítményüknek megfelelő pontokat kapnak a versenybíróktól, melyeket hazaérkezve a szponzoraik váltják Forintra. A Christeens a beérkező összeget egy előre meghatározott, hátrányos helyzetben élők megsegítésén dolgozó szervezethez, misszióhoz juttatja el. A tinédzserek számára ez egy nagy buli, ahol rengeteg izgalmas helyzetben próbálják ki magukat, sok élménnyel gazdagodnak, miközben segítenek a rászoruló embertársaikon.

Milyen volt sok éven át az RRS?

Katints erre a lejátszási listára:

Kiket támogattunk korábban?

Kattints erre a linkre és nézd meg, hogyan segítettünk egy rehabilitációs otthonnak, vagy hogyan ért ki a támogatásunk Kongóba.


RésztvevőkIMGP0326

Mindenki saját felelősségére vehet részt a játékban. Akik a játék biztonsági szabályait nem tartják be, azokat a rendezők kizárhatják. Csak az vehet részt, akiknek kitöltött szponzorlapján legalább 2 támogató szerepel és azok fejenként legalább 50Ft/pont összeget ajánlanak fel! A pályán, a színpadon, a kiegészítő játékokon csak regisztrált, RRS bilétával rendelkező résztvevő tartózkodhat.

Szponzorok

Szponzor bárki lehet, aki hajlandó támogatni az őt megkereső tinédzsert és ajánlatát annyira komolyan gondolja, hogy ha a tini esetleg több pontot szerez az általa vártnál, akkor is kifizeti az összeget, határidőre.

A összegyűjtött támogatások eljuttatása az éppen aktuális szervezethez a Christeens feladata, és valamilyen formában dokumentált (pl. fénykép, videó, átvételi elismervény stb.)

Go top