Mobilcsapat

Mobilcsapatunk egy változatos és változó összetételű, az ország különböző városaiban és gyülekezeteiben élő Christeens-munkatársakból (vezetők & stábtagok) és tinikből álló 15-20 fős csapat. Elsődleges célunk az, hogy áldás legyünk a gyülekezetek számára azáltal, hogy megosszuk tinijeikkel/fiataljaikkal mindazt amit Isten ránk bízott és Tőle kaptunk, legyen szó üzenetről, az időnkről, energiánkról, szívünkről, hogy ezen keresztül segítsük a helyi tini/ifi munkát, bátorítsuk őket és épüljön Krisztus Teste. Másodlagos célunk ezzel párhuzamosan meg is valósul, ahogy lehetőséget és kihívást biztosítunk a csapat tagjai számára, hogy „fogyasztók” helyett szolgálatkész „adók” legyenek.

Tarts velünk a következő Mobilcsapatok valamelyikén!

Írj üzenetet a facebook vagy egy levelet a lent megtalálható címre, és szolgálj Istennel és velünk – másokért és Isten országának növekedéséért! ; )
Jelenlegi lehetőségeink szombat délutáni alkalmak megvalósítását teszik lehetővé, ahol a közös programnak szerves része a kapcsolatépítés, ismerkedés is, csökkentve a kisebb-nagyobb csoportok elszigeteltségét, ezért bemutatjuk munkánkat, rendezvényeinket (Évszakzáró, Tábor) is. Amennyiben van rá mód, szívesen érkezünk péntek délután/este, hogy akár a helyi tinimunkásokkal találkozzunk, akár a helyi tinikkel egy kapcsolatépítős estét töltsünk el. Örömmel szállunk meg családoknál, hogy ilyen módon is megismerhessük egymást jobban.

Minden esetben a helyi szükségek, igények mentén alakítjuk ki az alkalom felépítését, hogy valóban áldássá tudjunk válni a helyi ifjúság számára. Ezért az egyeztetések a megelőző hetekben megkezdődnek. Egy alkalom vázlatosan a következő elemekből épül fel:

  • Bemutatkozás (kik vagyunk, honnan jövünk)
  • Jégoldó játékok, vetélkedők, kvíz
  • Christeens rövid bemutatása
  • Dicsőítés (ebben számítunk a helyi dicsőítő csoport közreműködésére/támogatására)
  • Bizonyságok, Isten munkájának konkrét megtapasztalásáról
  • IGE, üzenet
  • Ima együtt és egymásért
  • Beszélgetés az aktuális üzenetről, nehézségeikről, stb.
  • Kedvcsináló rendezvényeinkre
  • Kötetlen játék, beszélgetés, visszajelzések

Az alábbi gyülekezetekben jártunk már egy vagy több alkalommal: Várpalota, Székesfehérvár, Ózd, Méhkerék, Kiskőrös, Kalocsa, Szabadka, Szeged, Békés, Pécs

Kérünk, hogy a Mobilcsapat látogatásával kapcsolatos igényedet legkésőbb 6-8 héttel a kiszemelt hétvége előtt jelezd felénk a manett(kukacjel)christeens.hu címen vagy a lenti űrlapot kitöltve, vagy +36 30/402-9332 telefonszámon! Minden további részlet egyeztetésére a későbbiekben kerül sor.






Név (kötelező)

Email cím (kötelező)

Üzenet

Captcha – másold le az alábbi kódot a lenti rubrikába
A CAPTCHA használatához telepíteni kell a Really Simple CAPTCHA bővítményt.

Feliratkozás hírlevelünkre is [mailpoetsignup mailpoetsignup-850 mailpoet_list_1 default:on]

Rólunk mondták

Akikhez mentünk:

“Mi, mint vendégfogadók, csak jó tapasztalatokkal számolhatunk be.”
“Nagyon sok megerősítést kaptak a fiatalok ebből a hétvégéből!”
“Egy erős szellemi megmozdulást tapasztaltunk szombat este, amelynek a következményeként sok elhatározás, döntés született, amelyek így egy hónap távlatából is tartósnak bizonyulnak.”
“A fiatalok lendületet kaptak, ami nagyban segítette a helyi munkát.”
“Két hónap távlatában elmondható, hogy a CT Mobilcsapat működésének kapcsán a helyi viszonylatokban fejlődésnek indult a tinik közötti szolgálat, új ötletek és tervek születtek meg.”
“Számomra egyik látványos eredménye a CT Mobilcsapat munkájának, az annak a motivációnak a megteremtése, amely hatással volt vezetőinkre.”

Akik szolgálni mentek

“Volt szabadidőm, így megint elmentem. Tetszett az előző alkalom is és amellett, hogy szolgálok, tanulhatok is sokat.”
“A hely közelsége miatt mentem el és vittem a saját tinédzsercsoportunk többi tagját is szintén szolgálóként. Azért fontosak ezek, mert a tiniket láthatom szolgálat közben is. (Bizonyságot mondanak, játékot vezetnek, felkészülnek, stb) Látom, kik azok, akikre a későbbiekben tudok feladatot bízni a saját gyülekezetem szolgálati területein belül.”
“Leginkább azért, mert eredményesnek láttam ezt a szolgálatot abban, hogy elérjek személyesen fiatalokat.”
“Ahányszor elmegyünk egy helyre mindig azt érzem, hogy érdemes volt elmenni, mert tudtunk segíteni a vezetőknek és a fiataloknak is, ez hajt a következőre is”

Mobilcsapat blogbejegyzései

Egy mobilcsapat a tinédzserekért

Az ünnepre való készülődés az év különleges szakasza számomra is, annak minden fontos elemével: ház-dekorálás, mézeskalács-sütés, ajándékok kiötlése, beszerzése, több idő a családra, barátokra. Ennek ellenére picit arról a várakozásról írnék, ami minden alkalommal izgalommal tölt el, mikor a Christeens mobilcsapatstábbal mobilcsapatra készülünk. Az elmúlt évek során a vezetőcsapat ugyanis fontosnak tartotta, hogy ne csak […]

Read more
Go top