Április 6-7-én Dudarra látogattunk a Mobilcsapattal, hogy egy fantasztikus hétvégét töltsünk a fiatalokkal, bátorítsuk és közelebb vigyük őket Istenhez.

Már az első nap is szuperül sikerült, remek beszélgetések alakultak ki. Másnap reggel elkezdtünk felkészülni a délutáni alkalomra. A Szent Szellem kezdettől fogva vezetett minket. A reggeli alkalom is nagyon áldott volt, többen is kaptunk üzenetet Istentől, nem beszélve a délutánról, várakozásunkon felül jöttek el a fiatalok a környékről.

Annyira jó érzés volt körülnézni, ahogy ennyien közösen dicsérjük az Istent, hogy egy célért imádkozunk. Hallhattunk bizonyságokat Isten szabadításáról a félelemből, szégyentől, hogy hogyan támogatta a csapat tagjait továbbtanulásukban, nehéz döntési helyzetekben. Imádkoztunk értük Szent Szellem keresztségért, vezetésért.

Hiszem, a tinik közül is többen személyes üzenetet, elhívást vagy ígéretet kaptak. Vagy éppen befogadták Jézust mint személyes megváltójukat, és hogy ezek nem egy napra vagy egy hétre szóló elhatározások voltak, hanem olyanok, amelyek végigkísérik az életüket.