Nyár végén a péceli Kármel Gyülekezet kivonult a városi piactérre, a fő és mellékutcákra és 3 és fél napon keresztül hirdette a városlakóknak a jó hírt. Most beleshetünk a kulisszák mögé, hogyan készült fel a gyülekezet az evangélizációra, és hogyan rendezte meg 2006. augusztus 24. és 27. között a Kármel Fesztivált. Prekopa Zoltánnal, a Fesztivál főszervezőjével beszélgettem.
Komoly előkészületek előzték meg a Fesztivált. Milyen fő pillérekre építkeztetek?
Az egyik fontos pillér, hogy a gyülekezetben szülessen meg az a vágy, hogy akarjon szolgálni a város felé. A másik fontos pillér, hogy ezt hittel és meggyőződéssel tegye. Ha egy gyülekezetben megszületik a látás az evangélizációra, onnantól kezdve a vezetők dolga, hogy olyan stratégiát szabjanak, ami működteti, megvalósítja a tervet. A stratégiának elemei az imádkozás, a munkamegosztás, és a programok megtervezése. Fontos volt, hogy minél több embert bevonjunk a gyülekezetből. Őszintén hiszem, hogy a gyülekezet arculatát az tudja leginkább megváltoztatni, ha benne lévő embereket be tudjuk vonni, és motiválni tudjuk Isten országának építésébe, – ez esetben az evangélizációba. Az előkészület során hetente hajnali imaórákat tartottunk, gyülekezeti alkalmainkon is fontos imatéma volt a fesztivál. Az imádkozások alkalmával különös kíváncsisággal kerestük az Urat és kérdeztük, hogy mit akar rajtunk keresztül az embereknek adni, és hogyan akarja ezt tenni. Jó volt megtapasztalni azt, hogy Isten mellénk állt és adott gondolatokat, ötleteket. A lelki felkészülés mellett hangsúlyosan építettünk a Lázár Zoli által menedzselt stábra, a sátorra valamint a ChrisTeens csapatára. Rájuk, mint a rendezvényünk pillérjeire igazán nagy hálával és köszönettel gondolunk.
Mi volt a Fesztivál elsődleges célja?
Célunk elsősorban az emberek elérése volt. Megmozduljon a „víz” városunkban, és a sok rossz hírt felváltsa a „jó hír”. További nem titkolt célunk volt, hogy a gyülekezetünkben lévő emberek megérezzék az evangélium hirdetésének jó ízét, mert „aki mást felüdít, maga is felüdül”. Meggyőződésem, hogy ez a fajta előremenekülés több sikerrel kecsegteti a gyülekezeteinket, mint a folyamatos problémakezelés.
Miért, mi elől kell menekülnünk?
A megszokások, a kegyesség kiürülése, a gyülekezetek pangása elől. De a fentebb említettek mellett célunk volt az is, hogy a gyülekezet vezetői tanuljanak meg együtt dolgozni, harcolni, látást elvenni és látást megosztani.
Mindenki tudni szeretné a know-how-ját az evangélizáció szervezésnek…
Én is.
Mi a te tapasztalatod, mire van szükség a sikeres evangélizáláshoz? Mérhető-e egyáltalán a siker?
Arról, hogy mire van szükség a sikerhez, egy tapasztaltabb vezetőt kellene megkérdezni, de azt elmondhatom, hogy én mit gondolok erről. Nos, először is kell egy vezető, aki a látást kapja és hordozza, aki azzal kel és fekszik, hogy megtegye azt, amit az Úrtól kapott. Enélkül a kulcsember nélkül nehéz sikeres projektet véghezvinni. Másodszor kell egy csapat, akik hasonlóan égnek azért, amit az Úr a szívükre helyezett, tudnak és akarnak önzetlenül együtt dolgozni. Harmadszor kell egy jó stratégia és leleményesség. (Ez a fiatalokban igazán megvolt.) Ha mindent számba veszünk, még azokat a dolgokat is, amit most nem említettem, akkor rájövünk, hogy mindez nem működik a Szent Szellem ereje nélkül, és nem működik akkor sem, hogyha a szolgáló emberekben nem dobog egy Krisztusért égő szív. Mit nevezünk sikernek? Nehéz kérdés. Idézhetném Kornya Mihály híres prédikátor esetét, aki amikor csendőrök nem hagyták befejezni az evangélizácóját, megállt a falu szélén a domb tetején és visszafordulva ezt kiáltotta: „ De a mag el van vetve!” Nos, voltak megtérések, megújulások, visszatérések, mégis úgy gondolom, hogy maga a magvetés a siker. Számunkra különös örömet jelentett, hogy Pécelen nagy szabadsággal szólalt meg végre a Jó Hír! Siker az is, hogy sok különböző helyről érkezett csapat nagyszerűen tudott összedolgozni.
Melyek a legfőbb nehézségek?
Három kulcsszót mondanék: szervezés, hit, ellenállás.
Ezt hogy érted?
A szervezés: ebben következetesnek kell lenni, azaz minden területet a kulcsemberekre bízni, és megbízni bennük. Felhatalmazni és beszámoltatni őket. A hit: azaz erős hittel kitartani, a hitre építeni és nem a gyakorlatra, a rutinra. Az ellenállás: nem mondok új dolgot, ha a vallásos és nem vallásos emberekben lévő ellenállásról beszélek. Ez nehezíti leginkább a munkát és fárasztja a szolgálókat.
Hogyan látjátok a következő lépéseket? Lesz folytatása a Fesztiválnak?
Miközben szolgáltunk, aközben érlelődött meg bennünk az elhatározás, hogy újra és újra kell Pécelnek ez a Jó Hír fesztivál. Ezért úgy gondoljuk, hogy ha ez Istentől jövő gondolat volt, akkor szeretnénk az augusztusi Kármel Fesztiválból hagyományt teremteni. Napjainkban azt tapasztaljuk, hogy bezárulnak az ablakok, bezárulnak az ajtók, a félelem és a depresszió miatt az emberek elzárkóznak egymástól. Ezt a folyamatot mi Isten gyermekei vagyunk hivatottak megfordítani. Hogy igaz legyen: „Egyszer tánc tölti be házunk, minden utcát öröm jár át.”
„Az ország különböző pontjairól 85 lelkes fiatal csatlakozott a Fesztiválhoz. Nagyon büszke vagyok rájuk, ez a 3,5 nap kőkemény munka volt számukra. Sokszor hajnaltól estig készültek, táncokat, pantomimeket tanultak be, és adtak elő a városközpontban, plakátokat ragasztottak, a vasútállomáson süteményt és teát osztottak. A kezdeti bátortalanságokat leküzdve a programok közötti szünetben járókelőkkel beszélgettek. Négy csoportot alkottunk, és összehangoltan, egymást segítve szolgáltunk. Minden egyes embernek meg volt a maga feladata. Az volt a célunk, hogy Pécelen ne legyen olyan lakos, aki nem tud a Kármel Fesztiválról. Határozottan kiléptünk a város felé. Szerettük volna minél szélesebb réteggel megismertetni a gyülekezetünket, és ezt minél kreatívabban tenni. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, „végre valami jó történik városunkban”.
„Nagyon fontos, hogy a rendezvény technikai oldalról megközelítve is megfelelő színvonalú legyen. Nem a műszaki berendezések adják a programok tartalmat, azt kiszolgálják, de minőségét befolyásolhatják. A sátor, a két színpad, valamint a város különböző pontjain való megjelenésünk, és az ezekhez tartozó elektromos berendezések komoly összehangolt szervezést kívánt. A legfontosabb: a programok menetrendjének pontos ismerete, a szervező csapatok közötti összhang és a gyülekezet „adó”-mentalitása. Az, hogy a gyülekezeti tagok készek voltak az együttműködésre, legyőzte az apróbb hiányosságokat. Úgy gondolom, hogy a gyülekezetünket sikerült a város lakói előtt kedvessé tennünk, és ez egy jó kezdet.”
P. Kázmér Gyöngyi
