Christeens Tinitábor 2006

H-ARC – Az én Arcom, az Én H-Arcom

Hogy miről szólt az idei ChrisTeens Tábor, és mi ez a furcsa szlogen? Fő témakörünk a HARC volt, hogy milyen is az igazi harc, és hogy mennyire fontos, hogy a tábor utáni életünkben is harcoljunk, sőt váljunk győztesekké.

Az én ARComról, azaz az Én életemről (szleng) van szó, amiben Nekem kell HARColnom. A saját csatáimat sem a szüleim, sem a pásztorom, de még az ifivezetőm sem tudja megküzdeni helyettem. Kevés egy-egy vasárnap, vagy szombat esti tinialkalmon győztesnek lenni, mindezt át is kell ültetni a hétköznapokba, hogy mi legyünk hatással a világra, és ne az hasson miránk. Talán ez volt a fő gondolatmenet, miközben reggel 8-tól éjfélig folyamatosan mentek a programok. Lehetett választani a délutáni fakultációk sorából bőven (tánc, pantomim, varrás-fűzés, szeminárium) és a reggeli gondolatébresztők, esti alkalmak, kiscsoportos foglalkozások és a programba épített egyéni áhítat is az Istennel és az Igével való kapcsolatra motiváltak.

Idén is volt RRS, ahol a játékos küzdelem során összegyűjtött pénzösszegeket az erdélyi Hadad városában folyó misszióra fordítjuk, ahová a jövő év során egy nyári missziós csapatot is küldünk. Újdonságként jelent meg az imaséta, ahol a 20 állomáson különböző kreatív módokon imádkozhattak a tinik bő másfél órán keresztül, illetve a Nemzetek Napja, ahol 4 országból érkezett küldöttségek (Románia, USA, Szlovákia, Svédország), beszéltek a hazájukról, kultúrájukról és főként a nemzetükben folyó ifjúsági, illetve misszió munkáról. A nap célja az volt, hogy kitekintsünk kicsit, hogy igenis rajtunk kívül is vannak keresztények a világon, akik szintén égnek az Úrért!

Nehéz néhány sorba összetömöríteni az egy hét eseményeit és élményeit, így aki többet szeretne tudni rólunk, folyamatos programjainkról, vagy érdeklik a képek, illetve a táborról készült DVD, látogasson el a: www.christeens.hu oldalra.

Mundrucz Anett

forrás: eloviz.epk.hu

cimkék:


bejelentkezés
aktív fórum témák
PROGRAM ajánló
utolsó: upzone
2010-06-16 10:22:50
házasság előtti szex??
utolsó: Piper
2010-05-22 19:13:59
Bizonyságok - imakérések
utolsó: Eviqueen
2010-05-08 14:50:42
Kérdezzetek bátran
utolsó: Istee
2010-05-07 11:19:32
Istennek terve van....
utolsó: Bottó-Gregor Alexandra
2010-05-04 15:49:45
friss video

hírlevél feliratkozás
Név:
cimke felhő
Az oldalon található mindennemű tartalom a Christeens tinédzsermisszó saját tartalmát képezi, ezért a beleegyezésünk nélkül további médiában nem használható fel!
© 2010 Magyar Pünkösdi Egyház Tinédzser Misszió
Webdesign és programozás:
Arteries Studio
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...
Replacing Emoji...